Wu Qiqiong a hasán feküdt, kezébe folyt az infúzió. Oldalra pillantott Jiang Xiaoshuai-ra.
- Mindig erényes voltam, és egyetlen olyan dolgot nem tettem az életemben, amit szégyellnék. Nekiadtam a szívem és a lelkem. Miért akar szakítani velem?
- Mert merev és egyszerű vagy, így rád unt. Mindenkiben ott bujkál a hódítási vágy. Amikor az elégedettség kezd alábbhagyni, az ember végül elveszíti az érdeklődését. Te talán ugyanazt a játékot játszod folyton, vagy ugyanazt a sorozatot nézed végig újra, meg újra?
- Igen. A "Kivont kardot" már vagy hússzor megnéztem.
Jiang Xiaoshuai szóhoz sem jutott.
- Na és hány ilyen korlátolt felfogású ember létezik még rajtad kívül?
Wu Qiqiong kapargatni kezdte a mobil hátlapját ott, ahol már elkezdett kopni a festék. Bizonytalannak érezte magát, ezért kérdést intézett Jiang Xiaoshuai felé.
- Figyelj! Ha a felépülésem után találkoznék vele, és adnék neki egy jó drága ajándékot annak bizonyítékaként, hogy nem vagyok fukar, vajon még akkor is szakítana velem?
Jiang Xiaoshuai lágyan ejtette ki a szavait.
- Egy olyan fatörzsből, mely nem szeret, számos oksági ág nő ki. Ha egyet letörsz, mindig nő helyette egy újabb. Neked egy nap letörni egy ágat, míg neki csupán néhány másodperc növeszteni egy újat. Akármilyen tempóban is próbálsz eleget tenni a kifogásainak, ő mindig le fog hagyni.
- Ezt nem hiszem el - ellenkezett Wu Qiqiong.
Jiang Xiaoshuai ingerülten rákoppintott Wu Qiqiong fejére.
- Miért vagy ennyire merev?
- Tanulok filozófiát. Minden dologra létezik bizonyíték. Konkrét érvek nélkül nem vonhatok le következtetést. Biztos túl sok regényt olvastál, és túl sokat fantáziáltál. Az emberi interakciók igazából nem olyan bonyolultak, mint amilyennek tűnnek. Két ember néha csak azért szakít, mert hibás a kommunikációjuk. Gyakran előfordulnak ilyen helyzetek.
- Jól van! - Jiang Xiaoshuai úgy döntött, nem vitatkozik Wu Qiqiong-gal. - Csinálj, amit akarsz!
Gyorsan eltelt az egy hónap, és a levegő kezdett hűvösödni. Wu Qiqiong sebe is teljesen begyógyult. Időközben sikerült még öt kilót leadnia. Napról napra erősebbé és sportosabbá vált. Folyamatosan beszélgettek Jiang Xiaoshuai-jal, így a napok nem tűntek olyan borzasztónak. Ráadásul még a magatartása is javult.
- Ezúttal tényleg elmész? - vetett rá egy oldalpillantást Jiang Xiaoshuai. - Ugye nem jössz vissza megint?
- Valószínűleg nem. Ezúttal biztosabb vagyok benne.
Jiang Xiaoshuai hatalmasat sóhajtott.
- Jól van, akkor menj! Ha ráérsz, ugorj majd be!
Wu Qiqiong magabiztosan lépett ki a klinika ajtaján. Az előző alkalomtól eltérően Yue Yue már nem hiányzott neki annyira. Nem is hívta fel azonnal, inkább sarkon fordult, és elindult hazafelé.
Édesanyja egy téglákból rakott ágyon ücsörögve épp vastag gyapjúnadrágot varrt az unokájának. Mostanában már senki sem hord ilyen vastag nadrágot; nehéz, és nem könnyű mosni sem, az anyja azonban ragaszkodott hozzá. Mindig is úgy érezte, hogy a butikokban kapható ruhák nem elég melegek. A pamut és a gyapjú megszállottja volt. Idős kora miatt a látása már nem volt olyan jó, mint régen. Nehezen talált bele a tű lyukába. A kezei már elgémberedtek, mégsem sikerült befűznie a cérnát.
- Hadd segítsek!
Wu Qiqiong durva kezébe vette a tű fejét. Szemei szikrákat szórtak. Csak a tűt és a cérnát látta maga előtt.
- Gyermekem, olyan sovány vagy! - fejezte ki anyja a szívfájdalmát.
Wu Qiqiong enyhén felnevetett.
- Fogyókúrázok.
- Nem nézel ki jól ilyen soványan. Kövérebben még mindig jobb voltál.
- Nem számít, te milyennek látsz. A menyednek kell tetszenem.
Anyja újfent rákérdezett:
- Yue Yue mikor jön el hozzánk?
Wu Qiqiong átadta neki a befűzött tűt, és kedvesen lerázta a kérdését.
- Hamarosan. Mostanában sok a munkája. Másra nem jut ideje.
Anyja bólintott, és folytatta a korábbi munkáját.
Wu Qiqiong végignézte, ahogy anyja rátette a cipő dobozból kivágott sablonra a szövetet. Nem tudta biztosra, mi célt szolgált. Már évek óta megvolt az a cipős doboz. A cipőgyártó cég már rég csődbe ment, de a doboz még mindig tartotta magát; egy szemernyit sem torzult el. Wu Qiqiong szívfájdalmát, ki nem mondott szavait a mellkasa mélyébe temette.
- Valami nyomja a lelked, igaz? - látott át anyja a nyugtalanságán.
Wu Qiqiong nem tudott megszólalni. Egyszerűen nem jött ki hang a torkán.
Anyja megértette, és lassan átcsúszott az ágy másik oldalára. A gondosan egymásra rakott paplanok közül a két felsőt leemelte, majd az alattuk lévőről levette a huzatot. Egy kis zsebet varrtak a belsejébe szorosan. Felbontotta a zsebb varrását, majd egy erszényke került elő belőle, szintén gondosan levarrva. Ahogy így lehámozgatta a rétegeket, tízezer jüan bukkant elő.
- Anya, ezt visszaadom - mondta Wu Qiqiong.
Anyja hárított:
- Anyja-fia vagyunk. A pénz nem állhat közénk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése