Counterattack - 9. Fejezet - Húzd meg a fejedben azt a kilazult csavart!

Az eső egyre sűrűbben záporozott, Jiang Xiaoshuai-t pedig bűntudat gyötörte volna, ha így elüldözi Wu Qiqiong-ot, ezért úgy döntött, ott alhat. Másnap mehet onnan dolgozni, legalább az utazás kellemetlenségeit megússza.
Ketten egy ágyon szorongtak; egy szemernyi hely sem maradt köztük. Háton, kezüket a hasukra téve kellett feküdniük. Jiang Xiaoshuai elfordította a fejét, és Wu Qiqiong szemébe nézett. Ez a srác teljesen különbözött attól, akivel legelőször találkozott. A bőre beleolvadt a sötét éjszakába, amitől az arckontúrjai még jobban kirajzolódtak. Nedves szemeiben a plafon tükröződött vissza, ráadásul kristálytisztán.
- Hányadika van ma?
A váratlan kérdés megzavarta Jiang Xiaoshuai képzelgését.
- 30-adika.
Wu Qiqiong hirtelen felült. Elővette zsebéből a mobilját, és tárcsázta Yue Yue számát. Nem sokkal később Yue Yue álmos hangja hallatszott a vonal másik feléről.
- Halló? Mi van?
Wu Qiqiong azt mondta:
- Ma van 30-adika. Még 877 lebeszélhető percünk hátravan a páros csomagból. Hagyhatod bekapcsolva a telefont, és visszafekhetsz. Nem engedhetjük, hogy a China Mobile kihasználjon minket.
Düh, idegesség, zavarodottság és hisztérikus káromkodás keveréke érkezett a vonal túlsó végéről:
- IDIÓTA!
Ez még a mellette alvó pasiját is felébresztette.
- Mi a baj?
Yue Yue hangja ingerülten csattant a távolból.
- Az exem az. Tiszta lökött! Már háromszor szakítottam vele, de minden alkalommal öngyilkossággal fenyegetőzik.
A pasija megkérdezte:
- Az a platina nyaklánc tőle van?
- Baszki! Már az említésétől is elkap a méreg. Azt a nyakláncot nekem vette, és már oda is adta, aztán egy kicsit kritizáltam, erre visszakérte. Hát nem nevetséges?
- Komolyan? Hát férfi az ilyen?
- Tojtam rá, és amikor fejbe vágta magát azzal a téglával, visszavettem a nyakláncot.
- Ja, miért is ne vetted volna vissza? Leckéztesd meg vele!
- Holnap megkeresem, és el is adom. Rosszul leszek, ha csak ránézek.
"......"
Jiang Xiaoshuai nem tudta tovább hallgatni, így kinyomta Wu Qiqiong helyett a telefont.
Wu Qiqiong motyogni kezdett.
- Igazából Yue Yue már rég lemondta a páros csomagot, csak a légzését akartam hallgatni.
Jiang Xiaoshuai ridegen rákérdezett:
- Eleget hallottál már?
- Eleget - mondta Wu Qiqiong fakó tekintettel. - Most már elfogadhatom, hogy vége van?
- Már rohadt rég el kellett volna fogadnod! - ugrott fel Jiang Xiaoshuai dühében, és ököllel belecsapott az ágyba. - Mit is mondtam már neked az elején? Egyáltalán nem vett téged komolyan! Te pedig a semmiért pazaroltad el azokat a téglákat!
- Most már tök mindegy.
Jiang Xiaoshuai mellkasa fel-le mozgott a méregtől. Izzadságcseppek keletkeztek a homlokán. Nem tudta magában tartani a kritikáját. Az érintett nem reagált rá, akkor te miért húztad fel magad ennyire?
- Xiaoshuai, belegondoltam, és a szavaid elég ésszerűek. Inkább irodalmat kellett volna tanulnom. Ha irodalmat tanulok, beleugorhattam volna a Névtelen tóba (a Pekingi Egyetemen). Akkor már legalább öt hete gyászolnának.
Jiang Xiaoshuai felvihogott.
- Persze, én pedig mindenképp meglátogattam volna a sírod, hogy elégessek neked egy csavart.
- Miért?
- Nem tűnt fel, hogy kilazult egy csavarod?
Wu Qiqiong némaságba zuhant. A testét jégcsapnak érezte. Mintha a kinti eső egyenesen rajta folyt volna keresztül.
Megszólalt a telefonja. Wu Qiqiong úgy ragadta meg, mintha az jelentené az utolsó szalmaszálat. Szemei a képernyőre tapadtak. Sajnos nem Yue Yue hívta, hogy magyarázkodjon, hanem a részlegvezetője.
- Az előbb már próbáltalak hívni. Neked... mégis miért foglalt folyton a vonalad? - A hang részegnek hallatszott.
Wu Qiqiong így felelt:
- Elázott a telefonom. Rossz a térerőm.
- Gyere ide gyorsan! Leállt a gép. Holnap reggel már szükségünk lesz rá.
Amint Wu Qiqiong letette a telefont, automatikusan a cipői után nyúlt.
Jiang Xiaoshuai felülve ránézett.
- Késő van, mégis elmész? Még mindig zuhog az eső. Öcsém, a részlegvezetőd mégis miért nem egy technikust keresett fel, ha egyszer elromlott a gép? Ráadásul sebesült is vagy. Hogy parancsolgathat neked?
Wu Qiqiong már hozzászokott. A részlegében ezermesternek tekintették. Legyen szó világításról, számítógépekről, gépekről... mindenki őt kereste, ha valami elromlott. Összesen négyen dolgoztak az irodájában, de ő volt az egyetlen, aki ténylegesen is dolgozott. A maradék három csak ácsorogva nézte, de egyikük sem fordított rá nagyobb figyelmet. Ő mégis kimondottan büszke volt magára.
- Hé, most komolyan odamész? - üldözte Jiang Xiaoshuai az ajtóig.
- Kissé hideg a szobád. Elmegyek, hogy kicsit bemelegedjek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése